A JuniorBus Kft. (2117 Isaszeg, Április 6. u. 51.), mint iskolabusz szolgáltatást végző a következőket vállalja:

  1.  Minden tanítási napon (iskolai naptár szerinti napok) a JuniorBus reggel elviszi otthonról a Tanulót a British International School Budapest iskola területére az iskola által meghatározott időpontra, majd délután hazaszállítja a Tanulót, amikor a tanítás véget ér, vagy a különórák után.
    Kérem vegye figyelembe hogy előzetes egyeztetésre van szükség az iskola busz koordinátorral az iskola utáni foglalkozások (CCA) után történő haza szállítás esetében, mivel csökkentett járatszámmal illetve csökkentett zónákban biztosítjuk a szállítást.
    A távol eső zónákba nem áll módunkban biztosítani a szolgáltatást.
  2. Jelen szerződés elválaszthatatlan melléklete a Jelentkezési lap. Ügyfél felelősséget vállal a Jelentkezési lapon közölt adatok helyességéért, illetőleg köteles haladéktalanul értesíteni JuniorBus céget, amennyiben a közölt adatokban változás állna be.
  3. A JuniorBus a szolgáltatásban résztvevő buszok műszaki és esztétikai állapotát folyamatosan felügyeli. A járművek biztonsági övvel és az időjárási körülményeknek megfelelően, téli gumival felszereltek, illetőleg azonosító számmal vannak ellátva, melyet a szélvédőn tüntetnek fel. A szolgáltatás teljes ideje alatt, minden szolgáltatásban résztvevő busz telefonos kapcsolatban van egymással és az iskolabusz szolgáltatás koordinátorával.
  4. A még biztonságosabb szolgáltatás nyújtásának érdekében a British International School kérésének megfelelően reggel az iskolába és délután a haza történő szállítás teljes menetideje alatt az utastérben video felvétel készül.
    A video felvétel tárolását maximálisan 7 napig áll módunkban biztosítani, az eltárolt felvételeket nem osztjuk meg harmadik féllel.
    Incidens hiányában a felvételek 7 nap elteltével automatikusan törlődnek.
    Ezen felvételek csak és kizárólag indokolt esetben – az utazásban résztvevő diák jelzésére, szülői jelzésre, az esetlegesen felmerülő problémás esetek kielemzésére – az iskolával történő egyeztetés után kerülhetnek megtekintésre az iskola képviselői illetve a JuniorBus képviselői által.
  5. A JuniorBus által rendelkezésre bocsátott buszok sofőrjei megfelelő vezetői engedéllyel és gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek, az elmúlt öt évben nem követtek el szabálysértést.
  6. A JuniorBus a szállítási szolgáltatást a magyar törvények és előírások szerint nyújtja, beleértve a 49/2001 sz. KÖVIM rendeletet.
  7. A JuniorBus kijelöl egy személyt, továbbiakban koordinátort, akinek feladata az iskolabusz szolgáltatás szervezése és felügyelése, ennek keretében:
    – megtervezi a lehető legoptimálisabb szállítási útvonalakat
    – felügyeli az érkezéseket reggel és a délutáni távozásokat
    – kapcsolatot tart a szülőkkel és az iskolával
    – a szolgáltatás teljes ideje alatt telefonon elérhető
  8. A szolgáltatás árát az Árlista tartalmazza. Az iskolabusz szolgáltatás költségét mindenkor a szolgáltatás tényleges megkezdése előtt kell megfizetni. Banki átutalást a számlán megjelölt számlaszámra kell átutalni.
  9. Fizetési késedelem esetén a JuniorBus felszólítja az Ügyfelet a számla kiegyenlítésére, de az Ügyfél 14 napot meghaladó fizetési késedelme esetén, figyelmeztetés mellett, felfüggesztheti a szolgáltatást. Az Ügyfél köteles mindenkor a számlán szereplő összeget megfizetni. Abban az esetben, ha Tanuló a tanév vége előtt nem folytatja tovább tanulmányait az iskolában, a szolgáltatás éves befizetéséből JuniorBus visszatérítést fizet, a hátralevő iskolanapokat alapul véve, amelyért 20.000+Áfa adminisztrációs díjat számol fel, mely összeg a visszafizetendő összegből kerül levonásra.
  10. JuniorBus köteles értesíteni Ügyfelet, amennyiben a szolgáltatásra vonatkozó bármilyen lényeges változás következne be: például időpontváltozások, útvonalváltozások, koordinátor személye illetőleg elérhetősége.
  11. Ügyfél köteles megadni a Tanuló reggeli és délutáni szállítási időpontjában elérhető személy(ek) (kontakt személy) nevét és elérhetőségét.
    Ügyfél köteles előre értesíteni a JuniorBus céget a Tanuló szállítását érintő bármilyen lényeges változás esetén, azaz lakcím, telefonszám változása, a kontakt személy illetőleg telefonszámának változása, időpontváltozások, egyéb.
  12. A szerződés a Jelentkezési lap kitöltésével és elküldésével, valamint a JuniorBus visszaigazolásával válik érvényessé, a szerződő felek kötelezettséget vállalnak a szerződésben vállalt kötelezettségek betartására.
  13. Ügyfél elolvasta és megértette a szolgáltatásra vonatkozó biztonsági előírásokat és azt magára nézve kötelezőnek ismeri el, illetőleg vállalja, hogy az abban leírtakat Tanulóval ismerteti és azok betartatásában közreműködik. Egyúttal elfogadja, hogy Tanuló nem a biztonsági előírások szerinti viselkedése a szolgáltatás szüneteltetését vagy megszűnését vonja maga után.
  14. Jelen szerződésre a magyar törvények előírásai az irányadóak. Szerződő felek a közöttük felmerülő vitás kérdésekben igyekeznek közös megegyezésre jutni, amennyiben ez nem valósítható meg, alá vetik magukat a Pesti Központi Kerületi Bíróságnak (PKKB).
  15. Jelen szerződés a 2024. szeptember 1-től érvényes.